Algéria és Magyarország: egy történelmi barátság új dimenziói
Így alakítják át a két ország kapcsolatát az ígéretes kulturális, gazdasági és energiaprojektek.
Végtelen béke honol, a törzsi hovatartozás az égvilágon senkit nem érdekel, s a legfontosabb szó a karibu, az „Isten hozott”. Tanzánia jó példa arra, hogy a rendkívül egyenlőtlen afrikai társadalmak szűkös erőforrásaiból is lehet rendezett városokat és tiszta vidéket fenntartani. Riportunk.
Mungu ibariki Afrika, avagy Isten, áldd meg Afrikát – ezzel a magyar fülnek ismerős szólammal kezdődik Tanzánia himnusza. Olyan „kettő az egyben” himnusz ez, mint a háromnyelvű belga vagy a kétnyelvű finn: ugyanazzal a refrénnel egyszer Afrikára, egyszer pedig Tanzániára kérnek áldást, laza eleganciával kontinensnyire nagyítva egyébként sem csekély méretű hazájukat.
Bár az építészettől a gasztronómián és a tájon át a gazdaság szerkezetéig semmi nem köti össze Tanzániát Oroszországgal, az az egy igen: mindkettő szegény, de hatalmas ország, amely magában egyesített és egy kultúrává gyúrt össze mindent, amit maga körül talált. Nomen est omen: Tanzánia neve sem nem egyszerű földrajzi meghatározás, mint Egyenlítői-Guineáé vagy a Dél-afrikai Köztársaságé, sem nem visszanyúlás valamely ezredéves afrikai nemzet nevéhez, mint Egyiptomé, Ghánáé vagy Ruandáé. Tanzánia neve egy rendes műszó a szovjet iskola szerint: az egy állammá összeálló szárazföldi Tanganyika és Zanzibár szigetország nevének összerántásához hozzácsapták a Spanyolországtól Ausztráliáig jól bevált latin -ia „országnévképzőt”, és kész is volt a kulturális koktél, amely olyan kicsiben, mint maga Afrika.